szonett címkéhez tartozó bejegyzések

F.

a legjobb éveid voltak semmi kétség
én vártam épp így kapóra jött nekem
téged csak vitt a néma eltökéltség
nem is tudtad hogy mit teszel velem

szavak akartak az én szavaim lenni
elengedtem őket hogy mehessenek
többé nem kérni mindent megmutatni
gondolhatnék még rá hogy keresselek

én ezt te vajon mit is vennél sorra
újraéled és mindig elhiszed
hiába futnál megőriz lásd a forma
pár nap telt el vagy néhány évtized

most én is itt te majdnem kétszer ennyi
rohan rohansz nem tudlak már követni

(megjelent a Bárka 2017/1. számában)

Reklámok

Szonett

ha volt teremtés ilyen lehetett
ami új még ráfeszül a térre
az egyensúlyra vágyó elemek
maguktól simulnak egy tenyérbe
csípő derék a hát vonala bordák
más-más mozdulat minden egyes érnél
kezed nyomán a semmiből kap formát
szét is hullana távolabb ha lépnél
még új és puha még bármi lehet
vakító a színek tisztasága
ahogy kavargásuk egyre csendesebb
fénnyel telik a sejtek puszta váza
íriszed tükrén látom meg magam
anyaggá simított anyagtalan


Jelek

na de mégis honnan kellett volna tudnom
repedés a falon odavetett firka
hol táncolt a neved fénnyel vízre írva
ki titkolta eddig hozzám el ne jusson

volt-e erdő ahol épp úgy nőtt a moha
átbújtam alatta elléptem fölötte
törött száraz ágak vagy madarak röpte
hányszor néztem vajon és nem láttam soha

mikor öntöttem ki azt a kávézaccot
aminek az alján ott látszott az arcod
melyik tenyeremben futó vonal voltál

teraszokon kertben parkban üldögélve
hogy hullott elém és hogy söpörtem félre
miért nem szólt senki te miért nem szóltál