vers kategória bejegyzései

Úgy

mintha még sohasem mintha most először
mintha ki sem mondva mintha kőbe vésve
mintha másra nem is futná az erődből
mintha apró lenne mintha el se férne

mintha együtt mintha százfelé szakadva
mintha megtartana mintha összetörne
mintha véletlenül mintha készakarva
mintha csak egy percre mintha mindörökre

mintha visszhangozna mintha csendesedne
mintha loptad volna mintha ennyi járna
mintha minden lépted egyfelé vezetne
mintha már sohasem mintha utoljára

Reklámok

Sziget

elmenni aztán visszatérni
csak tudnám hogy lett itt helyem
ha jössz nem találsz készületlen
még annyi mindent mondanék
ezen a szigeten születtem
ez a kiszáradt hordalék 
időnként mégis megterem

***

amikor télen a buszra vártunk
fel-alá járva reggelente
egész öklöm a tiédbe gyűrtem
mindenféléről beszélgetve
a járdasziget végére értünk
fordulnunk kellett valamerre
te megálltál én jártalak körbe
kapaszkodtam lábamat szedve
akkor nem tudtam hogy ez így lesz
bárki is adja kezét kezembe
minden férfi ugyanígy mozdul
mindig te jutsz majd róla eszembe

***

erre futottam itt elestem
két rács között kicsit kilestem
harminc év negyven hol keressem
nem nyúltam érte hogy mehessen
segíts hogy végül elhihessem
nem lenne könnyebb már veled sem

***

sokat nem érsz a teliholddal
horgára tűz bedob kiránt
karnyújtás csak a másik oldal
kavics homok üvegszilánk

halkan csikordul minden lépted
ott a hajó mi partra visz
eddig mehetsz csak itt ér véget
innen ha lépsz felkap a víz

img_3444


Makáma

Nem is tudom, mikor vettem észre, hogy nincsenek már napok nélküled. Rég eltűnt az első rémület, hiába hittem, hogy velem ez soha, végülis minden ide vezetett. Azért még kicsit tartom magam, mintha hűvös és érdektelen lennék, fontos az összhatás. Azt például sajnos látta más, mikor telesírtam az első húslevest, ami ajándékként ebédre érkezett. De fejlődöm, tényleg. Nyitottabb vagyok, már csak időnként pánikolok, hogy egy szép nap nem fogok neked tetszeni, és ez a nap, mondjuk, éppen a mai. Ha jössz, csak kicsit takarítok, nem egész délelőtt, nem veszek már ruhát minden randi előtt,  sőt volt, amit több, mint kétszer láttál. Igaz, csak egy szoknya. De majd alakul. Hiszen mindenki holtáig tanul, úgy látszik, még én is. Azt meg jobb, ha nem tudod, hogy fúrom a fejem a párnába, mert tegnap ott feküdtél, és helyenként még őrzi az illatod. Azt se mondom el, meg ne tudja más is, hogy bizonyos szögekből, bármilyen banális, olyan szép a hátad, mint senki másé. Ez még jó darabig az én titkom marad. Más titkom már nincs is. Úgy lettem a tiéd, hogy magammal is végre egy vagyok és egész. Lehet, hogy tényleg ilyen egyszerű ez. Ilyen egyszerű és ennyire nehéz.


Önarckép

Fut, mert fél, az idő elfogy, csodát nem hisz, de bízna még,
elfelejt vagy elront sokszor, nem érti, ide hogy került,
látta, hogy van világvége, bármit megtesz, ha van kiért,
nem volt soha elég pénze, kocsira gyűjt, de könyvre költ.
A szemén már fehér pilla, mindig darabra tudja, hány,
megtanulta elengedni, ha ő nem jó, de bárki más,
hallgat néha, mikor szólna, írni jobb, mintha mondaná,
vállat ránt, és egész éjjel gyötri a lelkifurdalás.

(Megjelent itt: naputonline.hu)


Tizenhetes választókör

már napok óta vártam ezt a levelet
tértivevény a postán sor bő fél óra
mindjárt megtudom használták-e a neved
amit már én sem írtam le évek óta

neked úgyis mindegy nekem miért fontos
a te dolgod lett volna mégis rám maradt
mihez kezdjek vele tíz év után pont most
hogy lista vagy egy sor vagy semmilyen adat

kézhez kapom végre a borítékszörnyet
úgy tépem a papírt ahogy te soha
üres lap van benne nem lett mégsem könnyebb
futnék attól hogy nem vagy de nincs hova

 

(Megjelent itt: https://ekonyv.librarius.hu/termek/parlament-falra-ment-valasztas-2018-kozeleti-versantologia/)


Szonett

ha volt teremtés ilyen lehetett
ami új még ráfeszül a térre
az egyensúlyra vágyó elemek
maguktól simulnak egy tenyérbe
csípő derék a hát vonala bordák
más-más mozdulat minden egyes érnél
kezed nyomán a semmiből kap formát
szét is hullana távolabb ha lépnél
még új és puha még bármi lehet
vakító a színek tisztasága
ahogy kavargásuk egyre csendesebb
fénnyel telik a sejtek puszta váza
íriszed tükrén látom meg magam
anyaggá simított anyagtalan


Hol volt, hol nem volt

ha már mindent elmeséltél
amit nélkülem megéltél
akárhová elvihetlek
le a völgybe föl a hegynek
nem lesz többé mitől félnem
ha már mindent elmeséltem
rég feladták ha kerestek
így bárhová elvihetlek
rekettyésből ki a fényre
fecskefűnek hull a vére
hol cammogva hol szaladva
fut velünk a zöld Szalajka
erdő mélyén vízmosáson
senki minket meg ne lásson