S. Yizhar: Mikdamot (Preliminaries)

Ezekben a napokban épp újragondolom, amit a modern regényről eddig tudni véltem. Közvetve erről is Amosz Oz tehet. Van egy esszékötete (The story begins, magyarul sajnos nem jelent meg), amiben azt boncolgatja, mi mindent árul el egy regényről a legelső oldala. Itt bukkantam rá egy olyan első oldalra, ami teljesen elvarázsolt, és vadul keresni kezdtem a könyvet. Az hamar kiderült, hogy nincs magyar fordítása, de angolul szerencsére elérhető. Már ha nagyon kitartó az ember, mert nekem két hónapba telt beszerezni, és már majdnem feladtam, mikor S. rábukkant Izraelben egy könyvesboltban.

S.Yizhar regénye egy gyerekkor története, de nem közvetlenül eseményeket ír le, hanem érzéseket, színeket, hangokat, és ezek mögött bontakozik ki egy kisfiú és a szülei élete, akik azért érkeztek Izraelbe, hogy szó szerint saját kezükkel építsenek fel egy országot. Kétségekről, fájdalomról, sok kicsi győzelemről is szól a könyv, anélkül, hogy ezeket valójában, történet szintjén leírná. Maga a szöveg hihetetlenül lírai, akér vers is lehetne, de közben valahogy pontosan érzi az ember, hogy nem lehetne mégsem, ez csak regény lehet. Pedig az író mindent megtesz, amit nem szabad tenni egy regénnyel: végtelen hosszúságú mondatokat ír, a szereplők sokszor elvesznek egy-egy tájleírásban, néha összecsúszik, amit a narrátor lát és amit gondol. Mégis működik, sőt, valahogy olyan érzésem lett közben, hogy nem is szabad máshogy írni. És mintegy mellékesen valami olyan mély és igazi hazaszeretet hatja át az egész könyvet, amit olvasva mélyen elszégyelltem magam, hogy a magam kis felületes lelkesedését a szülőheyem iránt hazaszeretetnek gondoltam eddig.

Szóval teljesen kész vagyok. És bár az angol fordítás is gyönyörű, nagyjából bármit megadnék, ha tudnám, hogy hangzanak ezek a szavak eredeti nyelven, milyen a valódi zenéje és ritmusa ennek a csodálatos szövegnek.

Advertisements