Jeruzsálem (részlet)

II.

milyen hatalmad van felettem
megvéd vagy végül majd elárul
mellemben érzem szívverésed
ahogy a tenger nyílik zárul

olyan közel van oly törékeny
mit hittem homokként pereg szét
tiéd ez is ne hagyj magamra
ha már idáig elvezettél

isr-beth

Advertisements

F

Az áprilisi budapesti könyvfesztivál egyik nagy durranása volt Daniel Kehlmann látogatása és az F című könyvével kapcsolatos pódiumbeszélgetés. Be kell, hogy valljam, addig semmit nem olvastam tőle. Annyit  tudtam csak róla, hogy nagyon fiatal, nagyon hirtelen és gyorsan futott be, és hogy kicsit osztrák, kicsit német. Mindez nem akadályozott abban, hogy átfurakodva a rajongók gyűrűjén beküzdjem magam abba a terembe, ahol a beszélgetés zaljott – gondoltam, itt az ideje, hogy többet tudjak róla, igazából elég kínos is, hogy nem ismerem. Odabent körülnézve az első benyomásom az volt, hogy én vagyok a legöregebb itt, és hogy alig van férfi a hallgatóság soraiban. Aztán látva a szerzőt és végighallgatva a beszélgetést megértettem, miért. Kehlmann sztáralkat: fiatal, jól néz ki, okos, szemtelen, nagyon jól kommunikál, tökéletes termék csodálatos, jól átgondolt marketinggel. Nehéz nem kedvelni. Persze emiatt kedvelni is nehéz, mert ki tudja, mi igaz ebből az egészből.

Ha már ott voltam, megvettem az F-et, és húsz percet álltam sorba egy csomó zavartan kuncogó egyetemista lány között, akik láthatóan ölni tudtak volna egy szelfiért a szerzővel. Tudom, ez nem egészen normális, de szeretek dedikáltatni (ezért vettem meg a Lucifer-hatást júniusban a Könyvhéten, pedig igazából csak le akartam tölteni, de véletlenül belefutottam a téren limonádézgató Zimbardoba)… És hogy miért most, hónapokkal később jut eszembe az egész? Mert bármilyen ciki is, most jutottam el odáig, hogy elolvassam az áprilisban megvett és dedikáltatott könyvet… de most tényleg elolvastam. Egy rossz hír a kortárs magyar irodalom számára: nem kell valakinek felhős tekintetű, ősz hajú pocakos úrnak lennie ahhoz, hogy író legyen, lehet jólöltözött sportos pasi is akár. Az F nagyon kedves könyv, ügyesen megszerkesztett, jól végiggondolt koncepcióval. Nem korszakalkotó, de nagyon rendben van. Egy családregény, de nem a klasszikus hömpölygős, hanem aktuális problémákat boncolgatós, és néhány olyan kínos pontot is érint, amit általában nem szeretünk bevallani, hogy mi is átélünk hasonlókat. És van harminc oldal, amibe konkrétan beleszerettem. Ez a fejezet (Família a címe) kilóg a történetből. Egy interjúban azt olvastam, hogy eredetileg poénból, a közkedvelt családregények kifigurázásaként került a könyvbe – ehhez képest hihetetlen súlya van, a kötet legjobb, legérettebb része. Ad egy kis ízelítőt abból, milyen lehet Kehlmann, ha megtalálja az egyensúlyt a rocksztárság és a tehetsége között. Most épp dolgozik egy regényen megint, nagyon remélem, hogy ebbe az irányba indul tovább – ha így lesz, újra végigállom majd azt a sort egy dedikálásért.

FullSizeRender