kettépattan a lámpa
fénye folyik patakokban
ülni a végére várva
mindened beleroppan
mondd kivel is feleselnél
őket is elcsomagoltad
annyi akad bele sem fér
lesznek vannak-e voltak

gyász feketíti az álmod
nincs miért várni az éjjelt
tisztán kellene látnod
élni a cseppnyi reménnyel
hátha épp ez az útja
nem hinnéd de ha mégis
itt vagy ennyire futja
hosszú lesz ez a tél is