Tiszelt szerző

nem kérjük bár jólesne ha
a jövője rajtunk múlna
talán mégis megfontoljuk
jelentkezzen fél év múlva
épp nem tudjuk kifizetni
de maradjon ilyen lelkes
választhatna frissebb témát
én is voltam már szerelmes
már az apját is ismertem
ne higgye hogy feleselhet
milyen szépen csengő rímek
írjon inkább gyerekverset
megvitattuk nem szerettük
olyat küldjön ami hat ránk
nem áll módomban közölni
bár egy kávét megihatnánk
most hogy átírta negyedszer
vallja be hogy fellélegzett
nagyon ügyes ifjúkori
önmagamra emlékeztet
hogyha kihúzza a felét
mellékletben lehozhatjuk
ígéretes hagyja nálunk
egyszer biztos elolvassuk

Advertisements

Vázlat

két vonal csak az egyik a vállad
ott ahol az enyémmel összeér
erősnek hittem de ebben a fényben
áttetszik rajta mégis minden ér

a második vonal bal szemednél
néznem sem kell már fejből is tudom
mélyülő ívét végigkövetve
a sajátomat is újrarajzolom

nem mozdulok meg most fel ne ébredj
reggel fél hat és majdnem elhiszem
ez a pillanat lehetne az első
nem látott talán így még senki sem

Még szerencse…

néha amikor álmomban megjelensz
neked rontok pedig egyébként soha
hogy képzelted hogy így csak egy szó nélkül
és visszhangzik tőlem az egész szoba

vagy csak bámullak és te is csak bámulsz
mintha te sem hinnéd hogy ez én vagyok
vagy  szólsz figyeljek jobban a dolgokra
mert téged is és mindent elhagyok

de olyan is van hogy csak szorítalak
mintha így lehetne nyerni még időt
tiszta szerencse hogy már rég halott vagy
különben nem kapnál  tőlem levegőt

Egy kis illemtan

viszontlá… kezdtem aztán nem folytattam
csak tanácstalanul álltam ott
eléggé bután pisloghattam
vagy másért talán megszànhatott

ahogy a kilincset fogtam elmenőben
épp csak a kezemre tette a kezét
jegyezze meg jól ügyvédnél rendelőben
vagy ha zavarban van sok ember között

ha nem szólhat arról amit gondolt
minden jót azt kell ilyenkor mondani
nagyon bölcs és kedves boncmester volt
az ember mindig tanulhat valamit

 

d736f63a992ea808c37ac45ce22ca6a4

A soha többet-dolgokról

vörösbort inni Demalgonra
belehalni az unalomba
tejszínes krémet enni nyáron
hazudni hogy már nagyon bánom
metrón vetkőzni fogadásból
nem olvasni megtudni mástól
verset szavalni énekelve
úgy tenni minha érdekelne
új cipőt húzni törött lábra
faképnél hagyni meg se várva
nemet mondani büszkeségből
futni egy megcsalt feleségtől
megígérni és nem ott lenni
első rossz érzést félretenni
vendégségben felemás zokni
azt hinni hogy meg lehet szokni
letérni még ha félrevitt is
rájönni hogy megint és itt is
játékból míg ő szenvedéllyel
egy szóra várni egész éjjel
beérni egy kényelmes hellyel
továbbmenni lehajtott fejjel

Mi ez a hiszti a gyerekirodalom körül?

De tényleg…
A napokban megint a kezembe került Szabó Magda Ókút című könyve (Szabó Magdáról írtam már korábban, hogy nem vagyok akkora rajongója, de ezt a könyvét nagyon szeretem). A versek című novellában arról ír nagyon pontosan, hogyan olvas egy gyerek. Ezt ajánlanám mindenkinek átfutni, mielőtt azon kezd el aggódni, hogy korunk ifjúságának fejlődésében mekkora károkat okozhat egy-egy kortárs gyermekkönyv. Nem lehet tudni, kinek mi lesz egy életre meghatározó élmény, úgyhogy a legjobb, amit tehetünk, ha minél többféle dolgot mutatunk a gyerekeknek, hogy érjék őket mindenféle hatások, és bízzunk benne, hogy valamelyik meg fogja érinteni annyira őket, hogy azon a nyomon maguknak lesz kedvük továbbhaladni.

Végignézve a kerettanterv által előírt olvasmánylistákat feltűnhet, hogy van néhány szerző, aki minden korosztály számára ajánlottként szerepel. Úgy tűnik, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Arany János és Nagy László univerzális tudástartalmakat nyújt hatévestől hatvanhat éves korig. Persze a jó költészet szíven üti az embert, legyen bármennyi idős, és ez így is van rendjén. De vajon minden gyerekvers-e, amit annak tekintünk? Epikai műveknél valahogy jobban figyelünk arra, mi az, ami “gyereknek való”, a verseknél pedig sokan csak arra figyelnek, hogy ne legyen benne elsőre szembeszökő erotikus tartalom vagy trágár kifejezés, és lehetőleg rímeljen. A paprikajancsi szerenádja Weöres Sándortól például csodálatos mű, és kiválóan alkalmas arra, hogy bármelyik hatévest megríkassa. Bohócról szól, tehát mehet a gyerekkönyvbe – az, hogy valójában ez egy mélyen megélt szerelem fájdalmas története, nem minden tanító néni fejében fordul meg. Ugyanígy nagy kedvenc alsó tagozatban Nemes Nagy Ágnestől a Lappantyú: időmértékes, madár és erdő van benne, tökéletes! Felnőtt fejjel olvasva azért az ember elgondolkozik, mit is csinál valójában a lírai én és a rókavadász az éjszaka közepén egy bokorban… Arra már szerencsére sok fiatal pedagógus nem emlékszik, hogy voltak alkotók, akiket központilag tiltottak el felnőtt lapokban való publikálástól, így a gyerekújságok fontos publikációs terepei lettek néhány szerzőnek – emiatt viszont attól, hogy valami a hatvanas években egy ifjúsági lapban jelent meg, nem lesz automatikusan gyerekvers! Persze nagy baj nem történik, ha egy kisiskolás olyan verset kap az iskolában, amit nem tud átélni vagy átérezni, de ha nem kap segítséget, könnyen lehet, hogy kialakul benne egy meggyőződés: költészet az, amit nem nagyon lehet érteni. Ezen pedig később nehéz változtatni.

Be kell vallanunk, hogy maguk az írók sem sokat dobnak a helyzeten. Ha valaki gyerekirodalmat ír, még ha minőségit is, sok pályatársa szemében elvesztegeti a tehetségét. Illetve hallottam már kortárs költő szájából saját versére, hogy “kicsit egyszerű lett, de a Dörmibe még jó lesz”. Van a dolog mögött némi irigység is: a gyerekirodalom még mindig elég jó példányszámban eladható, és könnyű neki jó marketinget csinálni. Egy átlagos író-olvasó találkozó teljesen máshogy néz ki egy irodalmi kávéházban, mint egy gyerektábor programjaként. Bocs. Lehet utánuk csinálni. Vagy más utat választani, de akkor nem nyávogni. Vannak nagyon jó ifjúsági íróink, akik csak úgy simán jó írók – még ha ezt nehéz is elfogadniuk azoknak, akik csak simán nem azok.

Érdekes módon azok, akik szerint egy Varró Dániel-vers súlyos károkat okozhat a gyermek fejlődésében, általában gond nélkül szavaltatnak tizenkilencedik századi forradalmi költészetet nyolcévesekkel iskolai ünnepségeken, nem különösebben törődve azzal, hogy miről is szólnak ezek a művek valójában. Ugyanilyen paradoxon, hogy azt ugyan megszűrjük, milyen könyveket olvashat el a gyerek, viszont már oviban tanítunk neki olyan népdalokat, amelyek konkrét tartalma vetekszik A szürke ötven árnyalatával. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor cenzúrázzunk mindent – éppen ellenkezőleg! Mi a legrosszabb, ami történhet, ha a gyerek olyasmit olvas, amit nem egészen ért, mert a korának megfelelő tapasztalatok alapján értelmezhetetlen? Kérdez. Ami lehet, hogy nekünk lesz kicsit kényelmetlen, de neki segíthetünk abban, hogy a maga szintjén meg tudja emészteni a kapott információkat. És nem baj, ha mindent elolvas. Ha nem érti vagy nem érdekli, majd félreteszi, és keres valami mást.

Gerillaköltészet

A gittegylet.com kezdeményezésére a Költészet Napja alkalmából versek lepik el ma az utcákat. A szabály nagyon egyszerű: olyan felületre ragaszzunk ki verseket, ahol a járókelők jól láthatják, de nem zavar senkit. Adottak tehát az egyébként is hirdetésre használt felületek, esetleg tereptárgyak, amennyiben ezzel senki tulajdonát nem rongáljuk. Bár mostanában kevésbé veszek részt tömegmegmozdulásokon, ennek nem tudtam ellenállni, ezért ma úgy indultam el otthonról, hogy volt nálam néhány kinyomtatott vers is. Persze nem is én lennék, ha nem felejtettem volna otthon a ragasztót… Úgyhogy ha a Budapesten sétálva eperillatú rágógumival fixált verseket találtok különböző hirdetési felületeken, akkor az én voltam.
Meg is mutatom, hol:

Wesselényi utca környéke:

image

A szívmelengető pillanat, amikor ráébredsz, hogy más őrültek is élnek errefelé:

image

Nyugati pályaudvar:

image

És szintén a Nyugati, ahol a multikulti jegyében valaki gondolt a külföldiekre is:

image

Boldog április tizenegyedikét mindenkinek!

Mission impossible

Egy szép decemberi napon S. azt találta mondani: az a baja a magyar költészettel, hogy minden vers szomorú. Majd hosszú beszédet tartott dél-amerikai költők műveiről, hogy azok mennyivel jobbak, mert nem veszik el teljesen az ember életkedvét.

Lánglelkű magyar poétaként természetesen nem hagyhattam annyiban a dolgot. Nekem aztán egyetlen argentin se merje állítani, hogy mi nem tudunk pozitív hangvételű verset írni! Kapóra jött S. születésnapja január végén: elhatároztam, hogy készítek neki egy kis gyűjteményt kifejezetten vidám, vagy legalábbis kedves és közvetlen magyar versekből. Persze nem kis bugyutákból, hanem minőségi darabokból, amiket én is szeretek. Szempont még, hogy ne legyenek nagyon régies nyelvezetűek, és nagyon hosszúak sem, hogy a nem magyar anyanyelvű S-nek ne okozzon túl nagy nehézséget elolvasni. Azt gondoltam, ilyenekből mondjuk húsz darabot összeszedni legfeljebb 1-2 órai munka lehet, hiszen biztos fejből is tudok egy csomót, csak végig kell gondolni.

Az első meglepetés akkor ért, amikor rájöttem: a legtöbb kedves vers, ami eszembe jut, nem magyar. Vagy ha magyar, akkor egy költőtől 4-5 ugyanolyan. Az első nekifutásra ötöt tudtam csak összeszedni, és rémlett még kettő, aminek viszont nem tudtam a pontos címét, utána kellett néznem. Rá kellett jönnöm arra is, hogy sok olyan is van, amire úgy emlékeztem, hogy vidám, de valójában keserédes vagy szarkasztikus.

Másnap reggel a tanáriban elpanaszoltam néhány magyar szakos kollégának, hogy jártam. Az egyikük rögtön közölte, hogy tud kifejezetten vicces Petri-verseket. Lelkesen rájuk keresett, majd pár perc múlva sóhajtva álkapította meg, hogy ugyan mesteriek, de az öregségről és a magányról szólnak. Végül közösen találtunk még 1-2 kis kedveset, de az óraközi szünetekben többre nem futotta.

Kompromisszumos megoldásként úgy döntöttem, hogy szerelmes verseket fogok keresni, amik ugyan nem kimondottan viccesek, de legalább pozitívak. Így már sikerült összeszednem a tervezett húsz művet, bár meg kellett állapítanom, hogy elképesztő, mennyit szenvedtek költészetünk nagyjai ahelyett, hogy csak simán szerették volna a múzsáikat.

Szóval S. nyert. Depis egy társaság vagyunk ( igen, így, többes elsőben, mert én sem vagyok különb…). Azért ha szeretnétek valami pozitívat olvasni, itt a versek listája, amiket összegyűjtöttem.

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
Weöres Sándor: Ha vihar jő a magasból
Nemes-Nagy Ágnes: Lappantyú
Radnóti Miklós: Bájoló
Orbán Ottó: Érdeklődő
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?
József Attila: Olyan bolond vagy
Tamkó Sirató Károly: Virágének
Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el
Nagy László: Adjon az Isten
Károlyi Amy: Szólongatás
Imre Flóra: Dea Dia
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Várady Szabolcs 2 limerickje (a még épp szalonképes kategóriából)
Romhányi József: A teve fohásza (itt már elég dühös voltam, és elhatároztam, hogy hangosan fel is olvastatom az ünnepelttel)
Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár
Tamkó Sirató Károly: Kattentotta
Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság
Varró Dániel: Boldogság