kortárs irodalom címkéhez tartozó bejegyzések

Pillanatkép

rögtön felismer és rögtön felismerem
fojtó lett hirtelen a tágas szoba
jobb lett volna talán előbb átgondolni
akkor kicsit több smink és másik ruha
mind a ketten tudjuk mi a mérce
listáz és listázom én is végigmérve
néhány év ide pár kiló oda

kellemetlen helyzet mégis szórakoztat
hogyan fogy köztünk el a levegő
gyakorlottan pásztáz szép macskaszeme
rémült de kíváncsi választ kereső
csak én élem át a most először kínját
nem én vagyok az első akit így lát
nem is az utolsó gondolja közben ő

pont ez hiányzott még péntek délután
úgy tűnik ez ma nem az én napom
ráébredek hogy a kabátját nézem
a saját arcom a fényes gombokon
én mozdulok végül üres széket látva
pár perc múlva kimegy nem megyek utána
nincs mit mondania nincs mit mondanom

 

(Megjelent a Bárka 2018/5. számában)

Reklámok

A mechanika alaptörvényei

I-II.
(tehetetlenség és dinamika)

mégsem lehet késő bármeddig is tartott
lesz-e így értelme ki tudja ki látta
hogyan vigyázhatnék még rád és magamra
csak sodor azóta minden egy irányba

egy pillanat elég és már túl közel vagy
idegen test mégis egy darab belőlem
futok és fuss ha tudsz látod úgysem számít
hogy utánam rohansz velem vagy előlem

 

III.
(hatás-ellenhatás)

az ujjaim és hátadon az izmok
mintha szétnyíló ívet fogna át
ahogyan simítom megfeszül elernyed
kirajzolva a gerinc vonalát

bánthatnálak is ha azt akarnám
de csak az én kezem lenne így merő seb
nem félek most hogy megadtad magad
kimondani végre te vagy az erősebb

 

IV.
(az erőhatások függetlensége)

nem is a távolság vagy az idő fontos
egyetlen pont csak a végén ez marad
a csípőd az enyémmel hogyan illik össze
és az épp miattad megtalált szavak

a saját erőm csap sokszorozva vissza
hogy várnék bármit hisz ez sem kevés
nézni hogy hirtelen együtt mozdul minden
nem hit vagy ígéret csak felismerés

 

(megjelent a Bárka 2018/5. számában)


Jeruzsálem

1.

ez volt az a kapu
belépett és látta
ide jött meghalni
itt értette meg
hogy nincs más választása

 

ez volt az a kapu
beléptem és láttam
ide jövök majd meghalni
itt értettem meg
hogy nincs más választásom

 

2.

milyen hatalmad van felettem
megvéd vagy végül majd elárul
mellemben érzem szívverésed
ahogy a tenger nyílik zárul

 

olyan közel van oly törékeny
mit hittem homokként pereg szét
tiéd ez is ne hagyj magamra
ha már idáig elvezettél

 

3.

van az a furcsa  bokor a dombon
milyen fájdalom rántotta görcsbe
nincs rajta seb vagy nem csak egy ponton
hallani mégis hogy sikolt a törzse
lehet csapda vagy hívogató otthon
magad kerested legyél most az őre
kövek között a fény részvéttelen
alaktalan homály a félelem

(Megjelent a Bárka 2017/1. számában)


Ajándék

minden kulcsomat megszerezted
ez már a hetedik szoba
benyithatsz és lásd a tiéd lett
selymes fehér homok borítja
bárhová lépsz is lesz nyoma

te hoztad el itt megtalálod
a szavakat a tested melegét
a múlt heti és a tegnapi álmod
a reggel első fényét a szemedben
ahogy a barnában felolvad a kék

ne kérdezd mit látsz hívd csak úgy mint
ahogy először elnevezted
veled lépek nekem is új itt
ez az utolsó nincs több titkom
minden kulcsomat megszerezted


Itt

csak egy lépés és újra ott vagy
ajtónyitásra vár a tér
kerested mégis megrémít hogy
futottál és most utolér

néha mintha először látnád
a széken a bőr még ránctalan
de már meghajlik rá sem ültél
tudja a testednek súlya van

érzed a fallal hol fut össze
a tető alatti ferde sík
ölelsz és sírsz ásítasz táncolsz
nem félsz hogy mások meglesik

van egy mélyedés a padlón
és erre folyik el kint a víz
sötétben is bátran kiléped
melyik lépcsőfok merre visz

a pénz amit rég elhagytál mert
fontos hogy biztos helyre tedd
az éjjel támadt furcsa ötlet
amikor szólsz vagy csak a csend

minden egybeér itt egy ponton
innen tudod majd hol vagy otthon

 

 

 

 

 

 

 

(megjelent a Bárka 2017/1. számában)


Úgy

mintha még sohasem mintha most először
mintha ki sem mondva mintha kőbe vésve
mintha másra nem is futná az erődből
mintha apró lenne mintha el se férne

mintha együtt mintha százfelé szakadva
mintha megtartana mintha összetörne
mintha véletlenül mintha készakarva
mintha csak egy percre mintha mindörökre

mintha visszhangozna mintha csendesedne
mintha loptad volna mintha ennyi járna
mintha minden lépted egyfelé vezetne
mintha már sohasem mintha utoljára


Makáma

Nem is tudom, mikor vettem észre, hogy nincsenek már napok nélküled. Rég eltűnt az első rémület, hiába hittem, hogy velem ez soha, végülis minden ide vezetett. Azért még kicsit tartom magam, mintha hűvös és érdektelen lennék, fontos az összhatás. Azt például sajnos látta más, mikor telesírtam az első húslevest, ami ajándékként ebédre érkezett. De fejlődöm, tényleg. Nyitottabb vagyok, már csak időnként pánikolok, hogy egy szép nap nem fogok neked tetszeni, és ez a nap, mondjuk, éppen a mai. Ha jössz, csak kicsit takarítok, nem egész délelőtt, nem veszek már ruhát minden randi előtt,  sőt volt, amit több, mint kétszer láttál. Igaz, csak egy szoknya. De majd alakul. Hiszen mindenki holtáig tanul, úgy látszik, még én is. Azt meg jobb, ha nem tudod, hogy fúrom a fejem a párnába, mert tegnap ott feküdtél, és helyenként még őrzi az illatod. Azt se mondom el, meg ne tudja más is, hogy bizonyos szögekből, bármilyen banális, olyan szép a hátad, mint senki másé. Ez még jó darabig az én titkom marad. Más titkom már nincs is. Úgy lettem a tiéd, hogy magammal is végre egy vagyok és egész. Lehet, hogy tényleg ilyen egyszerű ez. Ilyen egyszerű és ennyire nehéz.