kortárs irodalom címkéhez tartozó bejegyzések

Itt

csak egy lépés és újra ott vagy
ajtónyitásra vár a tér
kerested mégis megrémít hogy
futottál és most utolér

néha mintha először látnád
a széken a bőr még ránctalan
de már meghajlik rá sem ültél
tudja a testednek súlya van

érzed a fallal hol fut össze
a tető alatti ferde sík
ölelsz és sírsz ásítasz táncolsz
nem félsz hogy mások meglesik

van egy mélyedés a padlón
és erre folyik el kint a víz
sötétben is bátran kiléped
melyik lépcsőfok merre visz

a pénz amit rég elhagytál mert
fontos hogy biztos helyre tedd
az éjjel támadt furcsa ötlet
amikor szólsz vagy csak a csend

minden egybeér itt egy ponton
innen tudod majd hol vagy otthon

 

 

 

 

 

 

 

(megjelent a Bárka 2017/1. számában)


Úgy

mintha még sohasem mintha most először
mintha ki sem mondva mintha kőbe vésve
mintha másra nem is futná az erődből
mintha apró lenne mintha el se férne

mintha együtt mintha százfelé szakadva
mintha megtartana mintha összetörne
mintha véletlenül mintha készakarva
mintha csak egy percre mintha mindörökre

mintha visszhangozna mintha csendesedne
mintha loptad volna mintha ennyi járna
mintha minden lépted egyfelé vezetne
mintha már sohasem mintha utoljára


Makáma

Nem is tudom, mikor vettem észre, hogy nincsenek már napok nélküled. Rég eltűnt az első rémület, hiába hittem, hogy velem ez soha, végülis minden ide vezetett. Azért még kicsit tartom magam, mintha hűvös és érdektelen lennék, fontos az összhatás. Azt például sajnos látta más, mikor telesírtam az első húslevest, ami ajándékként ebédre érkezett. De fejlődöm, tényleg. Nyitottabb vagyok, már csak időnként pánikolok, hogy egy szép nap nem fogok neked tetszeni, és ez a nap, mondjuk, éppen a mai. Ha jössz, csak kicsit takarítok, nem egész délelőtt, nem veszek már ruhát minden randi előtt,  sőt volt, amit több, mint kétszer láttál. Igaz, csak egy szoknya. De majd alakul. Hiszen mindenki holtáig tanul, úgy látszik, még én is. Azt meg jobb, ha nem tudod, hogy fúrom a fejem a párnába, mert tegnap ott feküdtél, és helyenként még őrzi az illatod. Azt se mondom el, meg ne tudja más is, hogy bizonyos szögekből, bármilyen banális, olyan szép a hátad, mint senki másé. Ez még jó darabig az én titkom marad. Más titkom már nincs is. Úgy lettem a tiéd, hogy magammal is végre egy vagyok és egész. Lehet, hogy tényleg ilyen egyszerű ez. Ilyen egyszerű és ennyire nehéz.