vers címkéhez tartozó bejegyzések

Szulamit

ha nincs is ott én mindig most is érzem

hol van fejem alatt a bal kezed

nem húz magához de tart észrevétlen

csak ami kimozdít annak ad teret

 

tudom hogy követsz tudod hogy követlek

nyelvemen olajként csordul a neved

két fonódó rostja egy élő szövetnek

egyszerre mozdul bár más sejtből ered

 

csak egy kéreg véd ha kezem lerántja

lángod a tűz lángja tiszta mint a nap

de éget is más biztosan nem állja

veszélyes játék minden lángra kap

 

magamon magamban hordom a jelét

ahol hozzám értél ezer kicsi nyom

karomon és a karodon pecsét

tövisek között nyíló liliom


Lány a parton

nem vár semmit erre sosem jár hajó
mégis biztos benne jókor érkezett
ahonnan jött innen épp csak látható
de minden lábnyoma egyfelé vezet

idáig futott a szélnek feszülve
ha volt is másé most átadta magát
szikrázva villan rá a víz ezüstje
szíve átveszi a hullám ritmusát

magába szívja a fényt amire vágyott
megtalálta hát az egyetlen helyet
itt a bizonyosság nem hoz biztonságot
és így kell lennie másképp nem lehet


(kép: fotolexikon.blogspot.com)


Pillanatkép

rögtön felismer és rögtön felismerem
fojtó lett hirtelen a tágas szoba
jobb lett volna talán előbb átgondolni
akkor kicsit több smink és másik ruha
mind a ketten tudjuk mi a mérce
listáz és listázom én is végigmérve
néhány év ide pár kiló oda

kellemetlen helyzet mégis szórakoztat
hogyan fogy köztünk el a levegő
gyakorlottan pásztáz szép macskaszeme
rémült de kíváncsi választ kereső
csak én élem át a most először kínját
nem én vagyok az első akit így lát
nem is az utolsó gondolja közben ő

pont ez hiányzott még péntek délután
úgy tűnik ez ma nem az én napom
ráébredek hogy a kabátját nézem
a saját arcom a fényes gombokon
én mozdulok végül üres széket látva
pár perc múlva kimegy nem megyek utána
nincs mit mondania nincs mit mondanom

 

(Megjelent a Bárka 2018/5. számában)