kapcsolat címkéhez tartozó bejegyzések

Nadia

Nadia és én csak felületesen ismertük egymást. Mivel hasonló területen dolgozunk, időnként kereszteztük egymás útját munkaügyben, de ezen kívül nem volt különösebben mély kapcsolat közöttünk. Éppen ezért teljesen megdöbbentett, mikor egy nap azzal keresett meg, hogy a segítségemre van szüksége. Kiderült, hogy egy ideje már olvassa az írásaimat, figyeli, mit csinálok, és ezért jutott arra az elhatározásra, hogy megkeres. Azt mondta, hogy most végre képes szembenézni az életének egy olyan szakaszával, amit eddig igyekezett eltitkolni mindenki előtt, és szeretné, ha ebből készülne egy összefoglaló írás, valami könyvféle.

Be kell vallanom, voltak fenntartásaim. Nincs olyan ember, aki ne találná a saját életét fontosnak és érdekesnek, és attól féltem, hogy a világ legunalmasabb könyvének megírására mondtam éppen igent. Mert – ki tudja, miért -, rögtön igent mondtam. Valahogy megtisztelőnek éreztem a bizalmat, hogy Nadia éppen engem választott, és az a néhány mondat, amit elárult előre a történetből, annyira meglepő volt, hogy úgy döntöttem: ha más nem is, legalább mi ketten biztosan érdekesnek fogjuk találni. Ennyi épp elég is ahhoz, hogy nekiálljunk.

2020. februárjában kezdtük meg a közös munkát. Eleinte csak beszélgettünk, és közben kicsit gyanakvóan figyeltük egymást. Ő engem azért, hogy mit szólok mindahhoz, amit most megtudok róla, én őt pedig azért, hogy kapaszkodót keressek, hogyan is álljak neki ennek az egésznek. Féltem, hogy megbántom vagy megijesztem. Pedig ami igazán ijesztő volt számomra, az nem ő volt, hanem én magam. Az a lefegyverző ártatlanság, ahogyan Nadia a legszörnyűbb dolgokat is elmesélte, ráébresztett arra, hogy ha valakinek szégyellnie kell magát ebben a helyzetben, az inkább én vagyok, aki a „mások” képviseletében ül ott. Szemben valakivel, akinek az őszinteségét és a tisztaságát soha semmi nem tudta megtörni vagy bemocskolni.

Az első beszélgetések személyesen zajlottak, aztán, ahogy a járványhelyzet miatt egy időre mind a ketten beszorultunk a saját lakhelyünkre, online folytattuk tovább. A kezdeti tapogatózások lassan eltűntek, én egyre többet mertem kérdezni, ő egyre többet mert megmutatni. Mondhatnám, hogy ez a könyv egy év munkája, de ez nem lenne igaz. Évtizedek élményei, felismerései, bizonytalanságai és bizonyosságai vannak mögötte. Miközben haladtunk előre a történetben, Nadia olyan utat járt be, ami nem egyszerűen a múlt lezárása és az onnan való továbblépés. Amit átélt, a jelent is átszövi, és a jövőre is kihat. Az idő annyira fontos tényezővé vált a beszélgetések során, hogy néha szinte nem tudtuk, hol, és mikor vagyunk éppen így együtt. És ez adta meg végül a kulcsot az íráshoz is: az idősíkok felbontásával a történet hirtelen két hangon szólalt meg. Egy hamar felnőni kényszerülő kislány, és egy érettebb nő hangján. Az előbbi csak sodródik az eseményekkel, holott azt gondolja, hogy ő irányít. Az utóbbi kész mindent elmondani, és képes elemző módon tekinteni az átéltekre. A két hang, ahogy halad előre a történet, egyre közelebb szól egymáshoz, míg végül összeolvad, éppen azon a ponton, ami egyszerre a kezdete és a vége is valaminek.

Innentől fogva már nem volt más dolgom, csak, hogy mindent leírjak.

Mivel a történet egyes részei érzékeny témákat érintenek, a szereplők és néhány hely nevét megváltoztattuk, hogy ne okozzunk senkinek kellemetlenséget a későbbiekben. Az új neveket együtt találtuk ki. Némelyikük hangzásában kicsit emlékeztet az eredetire, mások inkább hangulatukban illenek a karakterükhöz. A főszereplő nevét – ami a cím is lett később – is közösen választottuk ki végül, és ahogyan ez a döntés megszületett, az pontosan megmutatja a folyamatot, amin együtt végigmentünk. Beszélgetőtársam először a Nada nevet választotta magának, ami azt jelenti: semmi. Azután egy nap megtaláltuk a megfelelő nevet. Én bukkantam rá, de ő is ráismert. Csak egy hang a különbség, mégis teljesen más nézőpontot ad az egész történetnek. Nadia. Azt jelenti: remény.


Szulamit

ha nincs is ott én mindig most is érzem

hol van fejem alatt a bal kezed

nem húz magához de tart észrevétlen

csak ami kimozdít annak ad teret

 

tudom hogy követsz tudod hogy követlek

nyelvemen olajként csordul a neved

két fonódó rostja egy élő szövetnek

egyszerre mozdul bár más sejtből ered

 

csak egy kéreg véd ha kezem lerántja

lángod a tűz lángja tiszta mint a nap

de éget is más biztosan nem állja

veszélyes játék minden lángra kap

 

magamon magamban hordom a jelét

ahol hozzám értél ezer kicsi nyom

karomon és a karodon pecsét

tövisek között nyíló liliom


Lány a parton

nem vár semmit erre sosem jár hajó
mégis biztos benne jókor érkezett
ahonnan jött innen épp csak látható
de minden lábnyoma egyfelé vezet

idáig futott a szélnek feszülve
ha volt is másé most átadta magát
szikrázva villan rá a víz ezüstje
szíve átveszi a hullám ritmusát

magába szívja a fényt amire vágyott
megtalálta hát az egyetlen helyet
itt a bizonyosság nem hoz biztonságot
és így kell lennie másképp nem lehet


(kép: fotolexikon.blogspot.com)