Sziget

elmenni aztán visszatérni
csak tudnám hogy lett itt helyem
ha jössz nem találsz készületlen
még annyi mindent mondanék
ezen a szigeten születtem
ez a kiszáradt hordalék 
időnként mégis megterem

***

amikor télen a buszra vártunk
fel-alá járva reggelente
egész öklöm a tiédbe gyűrtem
mindenféléről beszélgetve
a járdasziget végére értünk
fordulnunk kellett valamerre
te megálltál én jártalak körbe
kapaszkodtam lábamat szedve
akkor nem tudtam hogy ez így lesz
bárki is adja kezét kezembe
minden férfi ugyanígy mozdul
mindig te jutsz majd róla eszembe

***

erre futottam itt elestem
két rács között kicsit kilestem
harminc év negyven hol keressem
nem nyúltam érte hogy mehessen
segíts hogy végül elhihessem
nem lenne könnyebb már veled sem

***

sokat nem érsz a teliholddal
horgára tűz bedob kiránt
karnyújtás csak a másik oldal
kavics homok üvegszilánk

halkan csikordul minden lépted
ott a hajó mi partra visz
eddig mehetsz csak itt ér véget
innen ha lépsz felkap a víz

img_3444

Advertisements

Tizenhetes választókör

már napok óta vártam ezt a levelet

tértivevény a postán sor bő fél óra

mindjárt megtudom használták-e a neved

amit már én sem írtam le évek óta

 

neked úgyis mindegy nekem miért fontos

a te dolgod lett volna mégis rám maradt

mihez kezdjek vele tíz év után pont most

hogy lista vagy egy sor vagy semmilyen adat

 

kézhez kapom végül a borítékszörnyet

úgy tépem a papírt ahogy te soha

üres lap van benne nem lett mégsem könnyebb

futnék attól hogy nem vagy de nincs hova

(Megjelent itt: https://ekonyv.librarius.hu/termek/parlament-falra-ment-valasztas-2018-kozeleti-versantologia/)

Mindenkinek van egy pillanata

Az én pillanatom egy délutáni, a Keletinél jövök ki a metróból, az egyik kezemben pórázon egy kutya, a táskámban rengeteg papír, a szakdolgozatom sokadszor átdolgozott, legújabb változata. A telefonomat bámulom, most kaptam a hírt SMS-ben. Visszaírtam, hogy “Biztos?” De közben már hívtam is valakit, hogy elmondhassam. Aztán még valakit. Vagy egy órát telefonáltam, aztán csak álltam ott, sütött a nap, és örültem, hogy pont most és pont itt. Egy Nobel-díj, úristen… Tényleg a legnagyobb erővel földhöz vágott labda pattan a legmagasabbra végül.

És most? Minden kicsit üresebb lesz, és mi folytatni fogjuk folytathatatlan életünket.

dsc_05521

Honnan íródik tovább a távoli napló?

Amíg van kire felnézni, addig minden rendben. Amíg van, aki miatt megveszem a lapot, aki miatt naponta kattintok a weboldalra, aki miatt bekapcsolom a rádiót. Aki bátrabb, mint bárki, akit ismerek. Annyira bátor, hogy a fájdalmát is meg meri mutatni, de nem panaszkodva, csak tényszerűen: ez van. Akit sosem ismerhettem személyesen, mégis olyan, mintha mindig ismertem volna. És most már nem is fogom látni soha.

Nem érdekel, mitől lett így. Nem hiszem, hogy érdemes gyanakodva méregetnünk egymást, melyikünk nem szerette eléggé, ki okozott neki álmatlan éjszakákat, ki bántotta meg, ki miatt hajtotta folyton túl magát, mitől kezdte szétrágni belülről valami. Megtörtént. Nem várná el tőlünk ő sem, hogy egymásra mutogassunk. Épp ellenkezőleg: ha nem akarjuk, hogy újra valami hasonló történjen, itt az ideje befejezni végre. Szedjük már össze magunkat, már nincs itt, most már nem várhatunk arra, hogy valaki más lesz bátor és őszinte, mostantól nekünk kell…

Ma a parkban azért ott voltunk néhányan, csak úgy, egymásra nézni, elképzelni, milyen lesz mostantól nélküle.

Namaste, Iván. Többé már nem vagy egyedül. Csak mi.

2015/01/img_3422.jpg