ha volt teremtés ilyen lehetett
ami új még ráfeszül a térre
az egyensúlyra vágyó elemek
maguktól simulnak egy tenyérbe
csípő derék a hát vonala bordák
más-más mozdulat minden egyes érnél
kezed nyomán a semmiből kap formát
szét is hullana távolabb ha lépnél
még új és puha még bármi lehet
vakító a színek tisztasága
ahogy kavargásuk egyre csendesebb
fénnyel telik a sejtek puszta váza
íriszed tükrén látom meg magam
anyaggá simított anyagtalan
na de mégis honnan kellett volna tudnom
repedés a falon odavetett firka
hol táncolt a neved fénnyel vízre írva
ki titkolta eddig hozzám el ne jusson
volt-e erdő ahol épp úgy nőtt a moha
átbújtam alatta elléptem fölötte
törött száraz ágak vagy madarak röpte
hányszor néztem vajon és nem láttam soha
mikor öntöttem ki azt a kávézaccot
aminek az alján ott látszott az arcod
melyik tenyeremben futó vonal voltál
teraszokon kertben parkban üldögélve
hogy hullott elém és hogy söpörtem félre
miért nem szólt senki te miért nem szóltál
nem kérjük bár jólesne ha
a jövője rajtunk múlna
talán mégis megfontoljuk
jelentkezzen fél év múlva
épp nem tudjuk kifizetni
de maradjon ilyen lelkes
választhatna frissebb témát
én is voltam már szerelmes
már az apját is ismertem
ne higgye hogy feleselhet
milyen szépen csengő rímek
írjon inkább gyerekverset
megvitattuk nem szerettük
olyat küldjön ami hat ránk
nem áll módomban közölni
bár egy kávét megihatnánk
most hogy átírta negyedszer
vallja be hogy fellélegzett
nagyon ügyes ifjúkori
önmagamra emlékeztet
hogyha kihúzza a felét
mellékletben lehozhatjuk
ígéretes hagyja nálunk
egyszer biztos elolvassuk
Kerényi Kata 