Évike és az időgép

S. és én meghívást kaptunk, hogy egy rendezvény keretében mutassuk be az argentin népköltészet főbb vonásait (ez elsőre talán meglepően hangzik, de van rá magyarázat: S. ugyanis Argentinában született, és irodalomtörténetből van diplomája).  Nekem eredetileg nem sok közöm van a témához, de az S. által választott versek között szerepelt két olyan, aminek nincs magyar fordítása, így elvállaltam, hogy lefordítom, és fel is olvasom majd a közönségnek a magyar változatot. Nagyon örültem a lehetőségnek, egészen addig, amíg neki nem álltam a munkának, és szembe nem találtam magam az első vers legelső szavával.

A vers  címe, és többször visszatérő kulcsszava  tulajdonképpen egy szójáték: az “év” (año) szóból képzett, nem létező kifejezés, ami arra utal, hogy a szerző fájdalma annyira régi és mély, hogy szinte őnálló életre kelt, és saját nevet is kapott. Egy olyan szót kellett tehát találnom, ami nincs még a magyar nyelvben, kicsit régies hangzású, tükrözi a fájdalom mélységét és intenzitását, és benne van, hogy “év”.

Általában szeretem a kihívásokat, de ez most feladta a leckét. Kevés idegesítőbb dolog van, mint amikor valami makacsul besfészkeli magát az ember agyába, és bármi egyéb érelmes gondolatot blokkol. Ez történt velem is: a vers napokig “Évike” munkacímen futott a fejemben, és képtelen voltam más megoldást találni. Volt egy pillanat, mikor meg is jelent egy copfos, fagyizó kislány képe, aki folyékonyan káromkodik spanyolul… Ennél a pontnál leültem, és nekiálltam összeszedni az összes létező főnévképzőt, és egyenként végigpróbálgatni, melyik működhet. Némelyik egyszerűen csak borzasztóan hangzott. mint az “évmény” (esetleg, hogy még szebb legyen: “évmány”). A legbizarrabb talán az “évettyű” volt. Ez nem lehet más, mint egy búgócsiga, amit, ha megpörgetünk, időgépként működve évtizedeket repít előre… Gondolkozás közben éreztem, hogy én is egyre távolabb kerülök a költemény eredeti mondanivalójától.

Aztán, amikor már ott tartottam, hogy az egészet hagyom a fenébe, és a vers eredeti példányát csíkokra vágva megetetem az óriáscsigáimmal, egy este félálomban megérkezett a megoldás. Hogy mi, azt most nem árulom el: majd megmutatom az egész verset, ha túl leszünk a nyilvános felolvasáson.

time-machine-295906_960_720

Advertisements

Everyone has a name

Ezt a fordítást már egy ideje őrizgetem a fiókban azzal, hogy majd elküldöm valahova. De ma rájöttem, hol lesz a legjobb helye… ajándék lesz belőle. Nem az eredetit használtam ugyan, hanem az angol verziót, de ennyi csalás talán belefér 🙂

Boldog szülinapot, N.G.!

 

Zelda
Tudd, hogy van egy neved

Tudd, hogy van egy neved
az Istentől kapott
szüleidtől kapott

és van még egy neved
termetedről kapott, mosolyodról kapott
ruháidról kapott

és van még egy neved
a hegyektől kapott
falaidról kapott

Tudd, hogy van egy neved
a sorsodról kapott
szomszédoktól kapott

és van még egy neved
bűneidről kapott
vágyaidról kapott

és van még egy neved
gyűlöletből kapott
szeretetből kapott

Tudd, hogy van egy neved
ünnepekről kapott
munkáidról kapott

és van még egy neved
évszakoktól kapott
vakságodról kapott

és van még egy neved
a tengertől kapott
halálodról kapott

Egy csipet Brazília

Nem, ezt én se hittem volna… de a megfelelő eszközökkel, úgy tűnik, bármire rávehető vagyok 🙂

Ez az eredeti:

És ez lett belőle:

Asa Branca

Láttam, hogy a föld felizzik,
mint São João idején a láng.
Felpillantva az Urat kérdem,
mit tervez velünk ezután?

Pokol lángja, izzó máglya,
egy fa sincs mi ellenáll.
Oda a jószág, és lovam léptét
futtában szegte meg a halál.

A galamb is fehér szárnyán
a vész elől messze száll.
Hát Isten hozzád, szép Rosinha,
megyek, de a szívem visszajár.

Lakhelyem most ez a város,
rég múltak a víg napok,
de ahogy zápor hangját hallom,
még egyszer útnak indulok.

Földünk egy nap újra dús lesz,
s zöld, mint szemed villan rám.
Visszatérek, hogy veled éljek,
csak higgy még bennem, én Rosinhám!