Évike és az időgép

S. és én meghívást kaptunk, hogy egy rendezvény keretében mutassuk be az argentin népköltészet főbb vonásait (ez elsőre talán meglepően hangzik, de van rá magyarázat: S. ugyanis Argentinában született, és irodalomtörténetből van diplomája).  Nekem eredetileg nem sok közöm van a témához, de az S. által választott versek között szerepelt két olyan, aminek nincs magyar fordítása, így elvállaltam, hogy lefordítom, és fel is olvasom majd a közönségnek a magyar változatot. Nagyon örültem a lehetőségnek, egészen addig, amíg neki nem álltam a munkának, és szembe nem találtam magam az első vers legelső szavával.

A vers  címe, és többször visszatérő kulcsszava  tulajdonképpen egy szójáték: az “év” (año) szóból képzett, nem létező kifejezés, ami arra utal, hogy a szerző fájdalma annyira régi és mély, hogy szinte őnálló életre kelt, és saját nevet is kapott. Egy olyan szót kellett tehát találnom, ami nincs még a magyar nyelvben, kicsit régies hangzású, tükrözi a fájdalom mélységét és intenzitását, és benne van, hogy “év”.

Általában szeretem a kihívásokat, de ez most feladta a leckét. Kevés idegesítőbb dolog van, mint amikor valami makacsul besfészkeli magát az ember agyába, és bármi egyéb érelmes gondolatot blokkol. Ez történt velem is: a vers napokig “Évike” munkacímen futott a fejemben, és képtelen voltam más megoldást találni. Volt egy pillanat, mikor meg is jelent egy copfos, fagyizó kislány képe, aki folyékonyan káromkodik spanyolul… Ennél a pontnál leültem, és nekiálltam összeszedni az összes létező főnévképzőt, és egyenként végigpróbálgatni, melyik működhet. Némelyik egyszerűen csak borzasztóan hangzott. mint az “évmény” (esetleg, hogy még szebb legyen: “évmány”). A legbizarrabb talán az “évettyű” volt. Ez nem lehet más, mint egy búgócsiga, amit, ha megpörgetünk, időgépként működve évtizedeket repít előre… Gondolkozás közben éreztem, hogy én is egyre távolabb kerülök a költemény eredeti mondanivalójától.

Aztán, amikor már ott tartottam, hogy az egészet hagyom a fenébe, és a vers eredeti példányát csíkokra vágva megetetem az óriáscsigáimmal, egy este félálomban megérkezett a megoldás. Hogy mi, azt most nem árulom el: majd megmutatom az egész verset, ha túl leszünk a nyilvános felolvasáson.

time-machine-295906_960_720

Ti küldtétek

Ahogy egyre több ismerősöm fedezi fel, mivel foglalatoskodom a “civil” munkám mellett, mind gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy írással kapcsolatos képről, megjegyzésről én jutok eszükbe. Ennek köszönhetően egész csinos kis gyűjteményem van már mémekből… Néhányat közkinccsé teszek, csak hogy lássátok, igenis mindet megnéztem, amit küldtetek!

A határidős munkák szellemében:

IMG_7405

 

És még egy, a tipikus lapzárta-hangulat (gyerekem nincs, de a többi teljesen fedi a valóságot):

IMG_7407

 

Ezzel is mélyen tudok azonosulni:

IMG_7408

 

Egy diagram, ami nagyjából tükrözi prózaíró karrieremet:

IMG_7409

 

Ezt mély bocsánatkéréssel küldöm minden múltbeli partneremnek (ebből a szempontból a legideálisabb időszakom a bolygó másik felén élő távkapcsolat volt, az időeltolódás miatt):

IMG_7410

 

Ezt tegnap kaptam, csodálatosan ábrázolja, mennyire komolyan veszik a legtöbben, mikor kiderül, hogy egyébként verseket írok:

IMG_7507

 

És végül személyes kedvencem és sorstársam, Snoopy. Tegnap ilyenkor, mikor még válaszra vártam egy laptól, nagyjából ez volt a hangulatom. Azóta jobb a helyzet.

IMG_7515