Nem mese ez, gyermek!

Sok időt töltök könyvesboltban. Így az ünnepek táján nem lehet nem észrevenni, hányan keresik “azt a mesekönyvet, amitől elalszik a gyerek”. Carl-Johan Forssén Ehrin könyve, az Aludj el szépen, Bendegúz! szinte minden könyvterjesztő hálózat sikerlistáján szerepel. Most végre rászántam magam, és átlapoztam. Nem mondanám, hogy elolvastam, mert ahogy haladtam sorról sorra, egyre mérgesebb lettem, és egyre több részt ugrottam át.

A könyv egy vezetett relaxációt ír le lépésről lépésre, egy nagyon egyszerű kerettörténetbe ágyazva.  A szülő, aki felolvassa, utasításokat is kap, hogy melyik szövegrészt milyen tempóval, hangsúlyozással, akár testbeszéddel (ásítással) kísérve olvassa. Nemcsak azért lettem ideges, mert minden olyan technika, amitől mások általában ellazulnak, engem feszültté tesz, hanem azért is, mert úgy éreztem, senki nem csaphatja be így a gyerekét. Ez nem egy mese, és ha bárki mégis azt állítja, akkor sok mindent elvesz a gyerektől, amire pedig szüksége lenne.

Mire jó egy igazi mese?

  • Kapcsolatteremtésre. A szülő és a gyerek este, elalvás előtt egy olyan intim együttlétet él meg, ami fontos ahhoz, hogy a nap jó érzéssel záruljon mindkettőjük számára. Ilyenkor persze nem csak mesélni lehet, de egy történet elmondása közös élményt jelent, így a gyerek úgy alszik el, hogy közel érzi magához a szülőt.
  • Feszültségoldásra. Sok érthetetlen és bonyolult esemény megfejthetővé válik a mese nyelvén, így a világ egy mesét végighallgatva kevésbé lesz ijesztő hely. A mese végén a feloldás azt sugallja, hogy a legfurcsább és legrémisztőbb helyzetből is van kiút, ha az ember kitartóan keresi a megoldást.
  • Szórakoztatásra. Egy mese izgalmas, érdekes, tele van váratlan fordulatokkal. Mindannyian szeretünk új történeteket megismerni, képzeletbeli tájakon bolyongani, gondolkozni azon, hogyan is nézne ki egy-egy szereplő a valóságban. A gyerekek számára is örömteli játék elképzelni, amit hallanak, esetleg később eljátszani vagy továbbgondolni a történteket.
  • Nyelvi fejlesztésre. A meséken keresztül sok olyan kifejezést tanulnak a gyerekek, amelyeket a mindennapi kommunikáció során nincs lehetőségük megismerni. Akinek sokat és sokfélét mesélnek gyerekkorában, később választékosan és igényesen tudja majd kifejezni magát.

Mit vesz el ebből a “Bendegúz?”

  • A kapcsolatteremtés lehetőségét. A szülő azzal a szándékkal veszi kézbe ezt a könyvet, hogy a gyereket “kikapcsolja”, nem azzal, hogy együtt csináljanak valamit. Mivel a siker érdekében követnie kell az instrukciókat, nem tehet bele semmit a saját egyéniségéből: nem játszhat a hangjával, nem fűzhet megjegyzéseket a történethez. Így teljesen személytelenné válik az egész.
  • A feszültségoldást. Persze, a gyerek ellazul, hisz tulajdonképpen ez egy álcázott meditáció, de a napi problémáira nem kap megoldást, azok továbbra is feszítik, és előbb-utóbb felszínre törnek valamilyen módon:  akár rémálmok vagy állandósuló szorongás formájában.
  • A szórakoztatást. A történet csak ürügy a könyvben, amire fel van fűzve a relaxáció szövege. Unalmas, semmilyen élményt nem ad. Ha a szülőnek sok ideje van, talán elmesél előtte egy igazi mesét: ha nem, akkor a gyerekben kialakulhat az az érzés, hogy az olvasás valójában unalmas és időrabló tevékenység, amin jobb mielőbb túlesni, ha már muszáj csinálni.
  • A nyelvi fejlesztést. A könyv nyelvezete nagyon egyszerű, a szókészlete szűkös – erre szükség is van, hogy betöltse a funkcióját, hiszen ha bármi olyat tartalmazna, ami nem egyértelmű, arra a gyerek rákérdezne vagy elgondolkozna rajta, és ez megszakítaná a relaxációt. Így viszont nem tanul, csak passzív eleme valaminek, aminek akár aktív résztvevője is lehetne.

Az már szinte mellékes, és  cseppet sem irodalmi kérdés, hogy valaki olyanon alkalmazni egy meditációs technikát, aki nem egyezik bele, illetve nem tudja, hogy mi történik vele, mennyire etikus. A szülők jobb, ha már most felkészülnek arra a kínos pillanatra, hogy a gyerek később, mikor már tud olvasni, megtalálja a polcon a könyvet, és felfedezi, hogy mindaz, amit spontán és természetes reakciónak vélt a szüleitől felolvasás közben, valójában egy stratégia része volt.

A nagymamámnak, mikor elment az orvoshoz azzal a panasszal, hogy álmatlanságban szenved, azt mondta a doktor, hogy nem hajlandó felírni semmit: amikor elég álmos lesz, majd elalszik. Nem túl tudományos módszer, de hatásos. És nem vesz el semmit az embertől, amit ne lehetne bármikor egy kiadós alvással pótolni.

  

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s