Hányféle szerelem

Reggel kaptam egy e-mailt, hogy este könyvbemutató lesz. Hirtelen kedvem lett elmenni, talán azért, mert épp előző nap lapoztam bele a könyvbe a boltban, vagy mert ráértem – na jó, ez pont nem igaz, rengeteg papírmunkát toltam félre egyetlen mozdulattal, hogy az Urániában töltsem a péntek estét. Aztán néhány óra múlva azon kaptam magam, hogy ott ülök a díszteremben ötven szipogó néző között, és azon gondolkozom, hogy össze kell szednem magam kicsit, mert mégsem zuhanhatok a szerző nyakába zokogva a dedikálásnál.

Nem történt semmi más, mint hogy kedves emberek beszéltek őszintén és egyszerűen életük legmeghatározóbb élményeiről. Gárdos Péter és édesanyja mondták el, hogyan íródott a Hajnali láz című regény, illetve miért lett mégis regény, és csak aztán film, nem pedig fordítva. Mindig érdekes, ha egy valós történet szereplői hirtelen megjelennek hús-vér emberként, de itt ezen túl is történt valami különleges: kettőjük kapcsolatán keresztül láthatóvá vált, hogy maga a könyv, mint tárgy a folytatása annak a történetnek, amit tartalmaz. Ez így együtt új értelmet adhat annak a rettenetesen elcsépelt közhelynek, hogy “halhatatlan szerelem”. Ennek pedig különleges varázsa és megrendítő ereje van.

A Hajnali láz így nem egy szerelem története, hanem nagyon sokféle szerelemé egyszerre. Az élethez való ragaszkodásé. Egy eszmébe vetett vakhité. A hazaszereteté. Egy fiú szeretetének története a szülei felé, és a szülők bizalmáé, hogy egy gyerekkel tényleg új élet veszi kezdetét. A generációk közötti megértés és összekapaszkodás története is. Az, hogy megíródott, utólag értelmet adott mindannak, amiről szól, amiben a szereplői csak bízhattak, hogy lehetséges. És ez valahogy reményt adhat mindannyiunknak.

hajnalix220

Advertisements