Mission impossible

Egy szép decemberi napon S. azt találta mondani: az a baja a magyar költészettel, hogy minden vers szomorú. Majd hosszú beszédet tartott dél-amerikai költők műveiről, hogy azok mennyivel jobbak, mert nem veszik el teljesen az ember életkedvét.

Lánglelkű magyar poétaként természetesen nem hagyhattam annyiban a dolgot. Nekem aztán egyetlen argentin se merje állítani, hogy mi nem tudunk pozitív hangvételű verset írni! Kapóra jött S. születésnapja január végén: elhatároztam, hogy készítek neki egy kis gyűjteményt kifejezetten vidám, vagy legalábbis kedves és közvetlen magyar versekből. Persze nem kis bugyutákból, hanem minőségi darabokból, amiket én is szeretek. Szempont még, hogy ne legyenek nagyon régies nyelvezetűek, és nagyon hosszúak sem, hogy a nem magyar anyanyelvű S-nek ne okozzon túl nagy nehézséget elolvasni. Azt gondoltam, ilyenekből mondjuk húsz darabot összeszedni legfeljebb 1-2 órai munka lehet, hiszen biztos fejből is tudok egy csomót, csak végig kell gondolni.

Az első meglepetés akkor ért, amikor rájöttem: a legtöbb kedves vers, ami eszembe jut, nem magyar. Vagy ha magyar, akkor egy költőtől 4-5 ugyanolyan. Az első nekifutásra ötöt tudtam csak összeszedni, és rémlett még kettő, aminek viszont nem tudtam a pontos címét, utána kellett néznem. Rá kellett jönnöm arra is, hogy sok olyan is van, amire úgy emlékeztem, hogy vidám, de valójában keserédes vagy szarkasztikus.

Másnap reggel a tanáriban elpanaszoltam néhány magyar szakos kollégának, hogy jártam. Az egyikük rögtön közölte, hogy tud kifejezetten vicces Petri-verseket. Lelkesen rájuk keresett, majd pár perc múlva sóhajtva álkapította meg, hogy ugyan mesteriek, de az öregségről és a magányról szólnak. Végül közösen találtunk még 1-2 kis kedveset, de az óraközi szünetekben többre nem futotta.

Kompromisszumos megoldásként úgy döntöttem, hogy szerelmes verseket fogok keresni, amik ugyan nem kimondottan viccesek, de legalább pozitívak. Így már sikerült összeszednem a tervezett húsz művet, bár meg kellett állapítanom, hogy elképesztő, mennyit szenvedtek költészetünk nagyjai ahelyett, hogy csak simán szerették volna a múzsáikat.

Szóval S. nyert. Depis egy társaság vagyunk ( igen, így, többes elsőben, mert én sem vagyok különb…). Azért ha szeretnétek valami pozitívat olvasni, itt a versek listája, amiket összegyűjtöttem.

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
Weöres Sándor: Ha vihar jő a magasból
Nemes-Nagy Ágnes: Lappantyú
Radnóti Miklós: Bájoló
Orbán Ottó: Érdeklődő
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?
József Attila: Olyan bolond vagy
Tamkó Sirató Károly: Virágének
Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el
Nagy László: Adjon az Isten
Károlyi Amy: Szólongatás
Imre Flóra: Dea Dia
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Várady Szabolcs 2 limerickje (a még épp szalonképes kategóriából)
Romhányi József: A teve fohásza (itt már elég dühös voltam, és elhatároztam, hogy hangosan fel is olvastatom az ünnepelttel)
Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár
Tamkó Sirató Károly: Kattentotta
Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság
Varró Dániel: Boldogság

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s